Összefoglalás a Református Gimnáziumok III. Országos Programozási Versenyéről
2002. április 6.
A versenyt 2002. április 6-án, szombaton rendeztük meg az Arany János Református Gimnáziumban. Hét iskola 13 versenyzője mérte össze tudását. Sajnos több jelentkező az utolsó pillanatban lemondta a részvételt.
A verseny programja a következő volt:
Rövid áhítat után Suba Lajos igazgató úr köszöntötte a vendégeket, majd a versennyel kapcsolatos eligazítás és a zsűri bemutatása következett. A zsűri tagjai olyan mérnökök és egyetemi hallgatók, akik iskolánkban érettségiztek. Ebben az esztendőben a versenyzőknek feladatlapról választott feladatokat kellett programozni, 2,5 óra állt rendelkezésre a megoldások elkészítéséhez. A zsűri azonnal pontozta az elkészült megoldásokat.
Ebéd után egy kis kulturális programmal kedveskedtünk a résztvevőknek, Török Bernadett, iskolánk tanulója szaxofonozott, zongorán zenetanára kísérte. Az eredményhirdetésen minden versenyző munkáját oklevéllel és szakkönyvvel ismertük el. Külön öröm számunkra, hogy a II. kategória versenyét a Kárpátaljáról érkezett versenyző nyerte meg.
A verseny végeredménye:
I. Kategória:
A zsűri csak 4. díjat adott ki:
Csomák Gábor, Kecskeméti Református Kollégium Gimnáziuma, Tanára: Vass Ernő
II. kategória:
1. Gulácsi Gergely, Nagyberegi Református Líceum, Tanára: Károlyi József
2. Molnár Bence, Debreceni Ref. Koll. Gimn. Dóczy Gedeon TI., Tanára: Pap Gábor
3. Szabó Miklós, Bethlen Gábor Református Gimnázium, Tanára: Prikler György
4. Pogány Tamás, Dóczy Gedeon Református Gimnázium, Tanára: Pap Gábor
5. Balla Norbert, Református Kollégium Általános Isk. és Gimn. Tiszakécske, Tanára: Tekes Péter
III. Kategória
1. Koszik Mátyás, Budapesti Lónyay Utcai Református Gimnázium, Tanára: Sárközi Endre
2. Komlósi Gergely, Bethlen Gábor Református Gimnázium, Tanára: Prikler György
3-4. Márton Gábor, Gödöllői Református Líceum, Tanára: Kampfl Orsolya
3-4. Burgyán József, Gödöllői Református Líceum, Tanára: Kampfl Orsolya
5-6. Horváth Zoltán, Református Kollégium Általános Isk. és Gimn. Tiszakécske, Tanára: Tekes Péter
5-6. Kis Ferenc, Bethlen Gábor Református Gimnázium, Tanára: Prikler György
7. Megyesi Zoltán, Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma
Minden versenyző kapott jutalmat munkája elismeréseként.
|
Mari László a versenyt szervező tanár |