Összefoglaló a Református Gimnáziumok XI. Országos Informatika Versenyéről
2010. április 10.
A versenyt 2010. április 10-én, szombaton rendeztük meg. Hét iskola 16 diákja jelentkezett, és közülük mindenki megjelent. Ebben az esztendőben programozási verseny volt. Az I. és II. kategóriában versenyzőknek 6 illetve 8 feladat közül lehetett választani, tudásuk és ízlésük szerint. A III. kategóriásoknak egy emelt szintű érettségi feladatsorhoz hasonlóval kellett megküzdeni. A résztvevők száma a két évvel ezelőtti utolsó programozási versenyéhez képest 5 fővel emelkedett, és a versenyzők felkészültsége is jobb volt. Ez nagyon örvendetes, reménykedünk, hogy tényleg túl vagyunk a mélyponton. A zsűritagok gimnáziumunk volt diákjai, akik informatikus szakemberek vagy egyetemi hallgatók (Acsai Péter, Bozsik József, Faragó Sándor, Rácz Péter, Ifj. Péntek Imre, Suba Gergely), hálásak vagyunk elvégzett munkájukért.
A résztvevő diákok helyezés szerint:
Kat. | Hely. | Tanuló | Tanára | Iskola |
I. | I. | Halápi Dávid | Mari László | Petőfi Sándor Ált. Isk. Nagykőrös Szakkör: Arany János Ref. Gimn. |
I. | II. | Papp Gergely | Tekes Péter | Tiszakécskei Ref. Gimnázium |
I. | III. | Borsi Krisztina | Mari László | Arany János Ref. Gimnázium |
II. | I. | Seres Márk Dániel | Mórocz László | Bethlen Gábor Ref. Gimnázium |
II. | II. | Fejes Bence | Németh István | KRK Szilády Áron Gimnáziuma |
II. | III. | Povázson Brúnó | Kampfl Orsolya | Gödöllői Ref. Líceum Gimnáziuma |
II. | IV. | Buday András | Fehérvári Dávid | Pápai Ref. Kollégium Gimnáziuma |
II. | V. | de Jonge Dávid | Tekes Péter | Tiszakécskei Ref. Gimnázium |
III. | I. | Balog Ábel Péter | Kampfl Orsolya | Gödöllői Ref. Líceum Gimnáziuma |
III. | II. | Fazekas Viktor | Prikler György | Bethlen Gábor Ref. Gimnázium |
III. | III. | Anda Géza Pál | Németh István | KRK Szilády Áron Gimnáziuma |
III. | IV. | Judák Regina | Németh István | KRK Szilády Áron Gimnáziuma |
III. | V. | Olasz László | Prikler György | Bethlen Gábor Ref. Gimnázium |
III. | VI. | Zolnai Dániel | Kampfl Orsolya | Gödöllői Ref. Líceum Gimnáziuma |
Nkőrös | I. | Godó Viktor | Mari László | Arany János Ref. Gimnázium |
Nkőrös | II. | Kiss András Bertalan | Mari László | Arany János Ref. Gimnázium |
A versenyzők helyezésük sorrendjében választhattak az iskolánk által felajánlott programozási témájú szakkönyvekből. Köszönjük a Református Pedagógiai Intézet által a versenyünknek nyújtott támogatást. A zsűritagok ingyenesen végzett munkáját jelképesen egy-egy könyvvel köszöntük meg.
A jövő évben versenyünk a 12. esztendejéhez érkezik el. A 10. évben tartott elméleti versenyt a résztvevők megkedvelték, ezért a következő évben is hasonlót rendezünk. Lényege, hogy a versenyzőknek Internet kapcsolattal rendelkező gép mellett kell diasorozat formájában kidolgozni a verseny elején húzott tételt. A zsűri előtt ennek alapján fognak előadást tartani, majd kérdésekre válaszolni.
|
Mari László a versenyt szervező tanár |